Tegnap este off-programként megnéztük a Finding Dory c. filmet. Már a Finding Nemo-t is nagyon szerettem, sőt, megvallom, a belőle készült mém képet is, amin sushiban feldarabolva „megtalálják Nemot”. Na de, vissza a tárgyhoz. Dory már akkor beégett, azóta is előszerettel beszélek otthon én is bálnául, például. És a filmből megtanultam, hogy „fish are friends, not food”.

Azt is hozzá kell tennem, hogy eddig egyetlen olyan filmet láttam, aminek a második része jobb volt, mint az első, és az a Toy Story volt. Talán nem véletlen, hogy az is egy animációs film. Nem tudom. Véletlenekben nem is hiszek.

És akkor jön a tegnap este, és jön a Finding Dory. Hát, lehet, hogy egy gyerek is élvezi ezt a filmet, de azt hiszem 35 éves édesanyának kell lennem, hogy értékeljek benne dolgokat és hogy másnap munkába menet még újra el is érzékenyüljek a filmre gondolva. Annyi, de annyi mindent tanít ez a film. Felnőtté válásról, és főleg szülővé válásról. És a szülővé válás olyan kemény feladatairól, mint bizalom, remény, kitartás, spontaneitás és életöröm. És arról is, hogy ha a gyermeked valamilyen hátránnyal születik (például short-term-remembery-loss-szal), attól még ő is bizony teljes életet élhet és lehet boldog. És tanulhatnak tőle mások is sok-sok mindent. Például életszemléletet. Bátorságot.

Az a bizalom, amely segít elhinnünk, hogy a gyerek meg tud csinálni dolgokat, és talán jobban is csinálja, mint mi, az az elengedés egyik legfontosabb eleme, és a szeretet egyik legerősebb kifejezése. Tudjátok, gyökerek és szárnyak. Vagy kagylók és uszonyok, ebben az esetben.

Még mindig meg vagyok hatódva, ahogy írom ezeket a sorokat. Bárcsak lenne egy vizsga, gyerekvállalás előtt, hogy eldönthessék, hogy felnőttek megértek-e arra, hogy gyermeket vállaljanak. A curriculumban ezt a filmet mindenképp bevenném.

10/10