Nem tudom, miért, de valamiért tartottam ettől a filmtől. Húztam is, mint a rétestésztát, hogy megnézzük. Hogy a 2,5 órás hossza ilyesztett-e meg, vagy Szabó István neve, vagy a film borító képe, vagy egyszerűen csak a címe? Nem tudom. De egy este, így a karácsonyi ünnepek közt, amikor csudamódon a gyerekek korán mentek aludni, és Skog is nyúzott már egy ideje, hogy szívesen haladna a filmes vállalásunkkal, akkor belecsaptunk a Mephistoba.

A kezdeti ezt-most-akkor-te-választottad-vagy-ez-a-magyar-film-a-listán dilemmázás után, a majd megnézzükkel lerendezve a kérdést elindult. 1981-es filmlistánk Skog választottja (így utólag leellenőrizve) egy 2 órás 25 perces politikai dráma. Az elején felsorakoztatott nevek közt elég sok ismerősnek tűnt, még a főszereplőé is (Klaus Maria Brandauer - bár hogy láttam-e már valahol valamiben, azt nem tudnám megmondani). Egy nagyon magyar akcentussal németül énekelt operettel indít a film. Gondoltam, helyben vagyunk. De magyar szinkronnal néztük, és egész rendben is volt úgy, meg a helyére is esett egy-két puzzle. Szóval egy nárcisztikus, figyelemre és elismerésre vágyó színész, Hendrik Höfgen életének egy részét kísérhetjük végig, aki keményen dolgozik, hogy az legyen, aki. Az érzelmi IQ-ja, hát azon így háromgyerekes anyaként sokat gondolkodtam, de azt hiszem, inkább a gyerekeké felé közelít. A miértre erre a filmben nem kapunk választ, de arra igen, hogy hogy küzd ezzel a felnőtt testben s abban a politikai atmoszférában, amiben éppen van (a harmincas évek közepén kezdődik, majd a náci párt megnyeri a választásokat és bizony a második világháború kemény részébe is belemegy). Egy nagy időt ölel fel a film, talán ezért is ilyen hosszú. Nem tudom, írtam-e már, de szeretem azokat a filmeket, amiben elhangzik a film címe. Ez az én furaságom. Talán ezért is szerettem meg ezt a filmet végül. Meg azért, mert azt hiszem, érteni vélem Hendrik és az egész film mozgatórugóját, amit Hendrikkel mondat el a film a Mephisto szerepének megformálása kapcsán - azért izgalmas, mert soha nem az a következő lépés, amire a néző várna. És tényleg.

Hendrik végülis csak színész akar lenni. A fejében levő progresszív ötletekkel a színházzal kapcsolatban. És közben igenis emberségesen. Sokat gondolkodtam a film után, a filmről, a karakterről, az életről. Azt hiszem, egy jó film az ilyen. Nem biztos, hogy sokszor újra fogom nézni, de egyszer még biztosan. 7/10