1980-ból ez az én választásom volt. The Blues Brothers. Állítólag mekkora nagy kultfilm, milyen jó zenével, még a filmzene CD is ott porosodik a polcon valahol. És szégyen, nem szégyen: én még nem láttam. Tegnap estig. Jól bele is vágtunk, gyerekek fél kilenckor már nyugodtan, ütemesen szuszogtak, és még a naplementét is láttuk, és nekiálltunk. Én végig bírtam, ember fél út előtt kidőlt - de hát ő dolgozott egész nap, én meg csak a hárommal voltam egész nap otthon - és ő amúgyis már látta... de engem valahol valami megfogott benne. Egy kis gin-tonic-kal megspékelve.

A sztori valahol kő egyszerű - a két testvért felnevelő árvaházat bezárással fenyegetik, ha nem fizeti ki az adóhátralékot. A két fivér bevállalja, hogy megszerzi a határidőig a pénzt. Aztán persze jönnek benne a csavarok, a srégebbnél srégebb képek. A kezdés, amikor is az egyik fivér épp a börtönből szabadul, s már már a mennyek kapujában állásra hasonlít a kilépése. A régi rendőr kocsi, amivel közlekednek. A szuperkatolikus árvaház, ahol a vezető apáca még most is pálcával veri a két férfit, ha csúnyán beszélnek, és az ajtó is magától záródik be utána. A fekete mise, ahol táncra perdül a nép, és az egyik fiú megvilágosodik, hogyan tudnák tisztességes módon összeszedni a pénzt. A megoldás, újra összerakni az együttest és zenéléssel megszerezni a pénzt. Az úton persze minden újjukra szereznek egy ellenséget - akik azonnal a halálukat akarják. S a végén összeáll a banda, és féligmeddig happy enddel végződik.

Már kb az elején megkérdeztem, hogy le fogják-e vetni a filmben a napszemüvegüket valaha egyáltalán? Szerencsére Jake és Elwood szemét is láttam, egyszer, de azért ez a kitartó napszemüveg viselés, amit azért a végén ők is lelőnek egy poénnal, nagyon durva. Aztán felbukkant Leia hercegnő is. Cigarettázott. És hosszú vörösre lakkozott körmei voltak. És közben rakétvavetővel, tűzágyúval és gépfegyverrel próbálta kb. 10-10 méterről megölni a fivéreket - persze sikertelenül. A film dúskált radikálisabbnál radikálisabb megoldásokban, képekben. Elwood "otthona", a náci felvonulás, a fivérek mögött hagyott pusztítások. És az ezeket-észre-sem-véve-való tovább menés. Én értem, hogy Hakuna Matata, meg Carpe Diem. De ezek ketten! Azt hiszem, ez a Blues Brothers életszemlélet. 

A film rengeteg statisztával dolgozik, és szupersok autót zúznak benne össze. Csak kapkodtam a fejem. És akkor a végén jön a felsorolás, hogy jó jó hogy James Belushi, meg Dan Ackroyd, de Cab Calloway, meg James Brown, meg Aretha Franklin, meg Ray Charles. Ez egy akkora nagyágyú film, közben meg mégsem lehet komolyan venni.

Gyerekkorom vécézései jutottak eszembe. Meg a könyvek, amiket a vécében a porszívó alá beszúrva tartottunk. Ott volt egy graffitis könyv is. Abból jutott eszembe egy graffiti - amit százezerszer újraolvastam - ezután a film után:

És Jézus szóla hozzájuk: Mondjátok, ki vagyok én?

És ők felelék: Te vagy létünk alapjának eszkatológiai manifesztációja, a kerigma, amiben interperszonális kapcsolataink legvégső értelme tárul fel előttünk.

És Jézus szóla: Mi?!

De ez is talán inkább angolul. :)

And Jesus said to them: Who do you say that I am? And they replied: You are the eschatological manifestation of the ground of our being, the kerygma in which we found the ultimate meaning of our interpersonal relationships. And Jesus said: What?!

...na. Ez a film egy ilyen.

7/10