Csordogál az élet tovább, mi megnéztük a Sophie választását.

Valamikor mintha mégis láttam volna ezt a filmet, valamelyik videós házibulin aludhattam be, ébredhettem meg rajta. Vannak benne jelenetek, amiknél valami felizzott bennem, hogy úristen én ezt már láttam. (Update 2.0 ezt a filmet én választottam és nem a nem láttuk kategória versenyzője.)Teljesen mindegy mindez, mert megérte megnézni Meryl Streepet, aki egy istennő, legalábbis az egyik legnagyobb élő és valaha élt színésznő. Kevin Kline már kevésbbé az már nem csak az istennőség terén, de jól hozta ő is, amit kellett itt, a paranoid skizofrént. Peter MacNicol pedig, aki egy ífjú írót testesített meg szintén nagyon rendben volt. Viszont az egyébként kitűnő német színész Günther Maria Halmer, akinek egészen döbbenetes filmográfiája van( Soko Kitzbüheltől Ghandiig), nem tudta nekem a nácizmus egyik legemblematikusabb szörnyét jól, igazán jól megjeleníteni és ennek bizony súlya lesz. Kis türelem.

A Sophie választása nem egy Holocaust film, valami ott a margón, a díszletben. Ez egy egyszerű emberi, asszonyi tragédia lengyel szószban és ez a szósz nagyon véres, Második Világháború. Azt eddig is tudtam, hogy a lengyeleknek tényleg nagyon meredek vesszőfutásuk volt, mondjuk a 17. századtól felfelé, de azért a 20. század még megmutatta nekik a poklok egyik bugyrát(Ha valaki ilyen irányban kíváncsiskodik annak tudom ajánlani ezt a lengyel történetet). A filmet Alan J. Pakula rendezte(ő mondjuk a Pelikán ügyirat és a Elnök emberei című filmek után lehet ismerős nekünk.) William Styron azonos című műve alapján. A könyv is klasszikus.

Tehát Sophie egy lengyel nő, aki mint hamar kiderül auschwitzi túlélő, de nem zsidó, viszont Brooklynban a zsidó Nathannal él együtt. Ide költözik be (a házba), a fiatal déli író palánta Stingo(Styron nem rejtette el magát nagyon). Nathan nem százas, veri vagy dugja Sophiet (esetleg 1200 fokon pörög a kettő között vele), Sophie nem tud, igaz nem is nagyon akar tőle szabadulni. Sok minden nem stimmel ebben a kapcsolatban, mégis úgy tűnik, hogy Stingo remekül illik ebbe a durva Hullámvasútazásba bele, naná, mert beleszeret Sophieba, bár Nathan is komoly hatást gyakorol rá. A film lassan építkezik, csurrannak, cseppennek az adatok, ölt testet a múlt, a nagyon, nagyon rettenetes múlt. Sophieról kiderül, hogy apu, a krakkói professzor antiszemita volt nem is kicsit, igaz ez sem védte meg őt a náciktól és azok rettenetes alaposságától, vejével együtt semmisítették az Aktion Intelligenzben 1939-ben(A fedőnév amolyan nomen est omen volt, ki akarták írtani a lengyel értelmiséget.). Sophie lassan nyit Stingo felé és meséli el az igazi drámát, amikor választania kellett. Elötte azonban elmegyünk Auschwitzba, ami bár nem hiteltelen, de nem is igazán jó(Mi itt a jó? A Saul féle zsigeri félelem, mondjuk), itt válik nem lineárisá a sztori, látjuk Sophiet, ahogyan kiválasztásra kerül a táborparancsnokhoz gépíró rabszolgának. Bár látható az igyekezet a helyzet realisztikus ábrázolására, az elképesztően abszurd viszonyokat bemutatni, de itt meg a Schindler Listája mondjuk az az opusz, ahol ez messze jobban sikerült. Höss, Amon Göth-höz képest is durván abszurdabb volt. Az auschwitzi táborparancsnoki, kertesházas, kisgyerekes disszonáns valószínűtlenséget egybehangzóan mindenki leírhatatlanul abszurdnak találta(Már aki túlélte, hogy mesélhessen róla.). Höss párját ritkítóan fura, beteg egy szerzet volt, nem véletlenül írt Robert Merle Mesterségem a halál címmel egy zseniális művet róla( zseniális, de iszonytató). Elérkezünk a film csúcspontjához, ahol Stingo is megkéri Sophie kezét, szerelmet vall neki. Sophie azonban majdnem mindenre nemet mond, de végül is könnyít a lelkén és elmeséli az eredeti történetet, amiben két gyermekével utazik Auschwitz felé, ahol a szelektáláskor egy náci tiszt választásra kényszeríti. Egy gyermek megy, egy marad. Meryl Streep nem véletlenül kapott Oscart az alakításáért, ezt a jelenetet még az sem tudja elrontani, hogy mögöttük tétován áldogáló statiszták vannak. Sophie úgy dönt a fia mellett, hogy halvány lila fogalma sincs arról, hogy a fiára is halál vár. Nem tudom mi játszódhatott le ilyenkor az emberek fejében, de azt tudom, hogy így ritkán fagy meg a szívem. Milyen lehetett a kislánynak így árván meghalni? Milyen élete lehet Sophienak ezek után?

Semmilyen. Másnap reggel Nathannal megmérgezik magukat, öngyilkosok lesznek. Az a béke, ahogyan az ágyban fekszenek nyugodtan, meghitten, az a kép félelmetesen szép, ahogyan az Emily Dickinson vers is:

Ample make this Bed —
Make this Bed with Awe —
In it wait till Judgment break
Excellent and Fair.

Be its Mattress straight —
Be its Pillow round —
Let no Sunrise' yellow noise
Interrupt this Ground —

Ágy ez — nagyra vesd —
Vesse Áhitat —
Itt várd ki a Kitűnő
S Fair Ítéletet.

Vánkosa kerek —
Tégy sík Matracot —
Ne zilálja sárga zaj
Ezen Alapot —

(1862)

A film nekem akaratlanul is a nem sokkal késöbb elkészült Winds of war miniszériát jutatta eszembe (Herman Wouk művéből készült amerikai sorozat), ahol jóval töményebb és kegyetlenebb az az auschwitzi kép. Nem baj ez, csak a pontozás miatt írtam ide.

A filmet szerintem egyszer illik megnézni, mert egy jó film. 8/10