Azt hiszem lassan lehull rólunk a lepel és lassan napvilágra kerül, hogy mi mégsem vagyunk olyan nagy filmzabálók. Lehet túl nehéz filmeket választunk. Egyszerübb esténként valami könyedebbet és főként valami rövidebbet választani. Ingmar Bergman Fanny és Alexanderje nekem így három órásan kicsit megfeküdte a gyomromat. (Ne együnk későn nehezet, mondják a bölcsek.)

A film egy korszakos klasszikus, Bergman filmes életművének lezárása. Benne is van minden, mintha egy 20. század eleji svéd vallásos(kőkonzervatív) milliő lenne szemben a léha, de felszabadult és liberális színházi léttel. Nyilván Bergman szép hosszú életének fontos eseményei vannak itt is feldolgozva. 1982 tulajdonképpen fiatal, 64 évesen egy ilyen visszatekintésre, végül 89 évig él, de mégis a film korrekt odabaszás a gyerekkornak és persze a benne lévő vastag vallási fanatizmusnak.

Röviden a cselekmény: A címszereplő két gyermek egy nagypolgári laza svéd családban nődögél fel, apu színházigazgató, színész, nagyi meg egy igazi nagypolgári dáma. Apu a próbán agyvérzést kap, és hamarosan meghal, anyu meg összemelegedik a temetést intéző püspökkel, aki egy igazi szadista diktátor. A püspök úrnál is van család a háttérben anyu és hugica igazi vallásos rettenetek természetesen még mindig együttélnek a szentéletűvel. Tehát a gyermekek meglehetősen nagy változásnak vannak kitéve, amikor anyu összebútorozik a fess pispekkel.Ebből a helyzetből a nagyi zsidó szeretője menti ki a gyermekeket. Végül a püspök beteg, ágyhozkötött húga okoz tüzet és hal meg a főgonosz. Alapvetően nem egy bonyolult mű cselekményileg csak hosszú, nagyon hosszú. 3 óra a filmes (Oscart nyert) verzió, majd hat órás a tévés verzió. Nem merek belegondolni, az milyen lehet.

A film szép és tényleg észre lehet venni a gondos nagyon apró részletekbe belemenő munkát, de nekem valahogy túl sok és nem csak a hossza. Az elején mintha mindenben túl lenne tolva az a nagypolgári milliő, persze hogy értsük a zuhanás mélységét késöbb, de akkor is valahogyan fárasztóan sok a meleg színek orgiája, az érzelmek túláradása. Fanny amúgy alig szerepel a filmben, a konfliktusok nagy részét a bátyja Alexander boxolja le nevelőapuval. Akinek a szadizmusa is sokrétű. Én nem tudom, nem ismerem a 20. század eleji svéd társadalmat, valószínűleg Bergman nem nagyon túloz és mégis valahogyan egybites a gonosz és semmi, de semmi sincs árnyalva. Mondjuk belegondolni is kemény, hogy Bergman az apját ábrázolta a püspök személyében. Nem lehetett egy boldog gyermekkor. Bergman szereti az életét, közvetlen környezetét boncolgatni, de ez most így nekem kicsit sok volt, tömény és nehéz. Talán itt is kicsit eljárt az idő az alkotás felett.

Ennek ellenére ez egy ajánlott darab. 7/10