Nnnna és akkor abszolváltuk a Szarvasvadász c. filmet is. Még a múlt héten, de aztán csak most kerül rá idő, hogy megírjam én is a véleményem, mert volt közben nyári nátha, meg Gombaszögi tábor, meg ilyesmik.

De a lényeg, hogy én nem is emlékeztem a Szarvasvadász egyetlen jelenetére sem – régen láttam, nagyon nagyon régen, talán ez lehetett a baj, hogy a fiatalkori memóriám törölte azokat az embertelenségeket és csak az utolsó orosz rulettnek a halovány körvonala volt meg és az érzés, hogy ez valami nagyon drámai. Szóval nem bánom, hogy ezt választottuk és hogy (újra) megnéztük.

A kegyetlensége és reményvesztettsége ellenére ez egy fantasztikus film – nem csoda, hogy kultfilm lett belőle. Megijeszt, még most is, hogy mi emberek, milyen kegyetlenségekre vagyunk képesek. Az is megijeszt, hogy mennyire könnyen el tudjuk veszíteni a sok élményt, reményt, ami bennünk lakozik és tudjuk olyan üressé változtatni magunkat, hogy az életünk kockára tételével keressük meg a kenyerünk nap mint nap hónapokon, éveken keresztül. Amikor már minden mindegy. Megijeszt, hogy mennyire törékenyek és halandóak vagyunk mi, emberek, akiket ha megcsíp egy bögöly, lehet lábra sem tudunk állni, vagy ha olyan sokkoló élmény ér, akkor elveszítjük minden életbe vetett hitünk. És közben lenyűgöz az élni akarás bennünk, hogy ha egy szikráját is meg tudjuk őrizni az ép elménknek, akkor mi mindenre vagyunk képesek, hogy életben maradjunk. Csodálatra méltó a barátság ereje. És a szerelem ereje. És az, hogy ha láb nélkül is, de attól még lehetünk igenis apák, férjek, barátok.

Le a kalapom a mára már nagyon nagy színészek előtt, Robert De Niro, Christopher Walken, John Savage (aki ugyan a Hairben nem jut el Vietnamba, de most aztán nagyon), Meryl Streep, és a nem hivatásos színészek előtt, mint Chuck Aspegren (aki épp jó helyen volt a forgatási helyszín keresésekor, és így lett egy legenda része). Amatőr színészként tudom, hogy egy-egy szerep eljátszása mit tud változtatni a színészen, az életén, a világlátásán. Nem csodálom tehát, hogy Meryl Streep mára oda nőtte ki magát, hogy hitvallása szerint nem arroganciából, hanem egyszerűen azért, mert elért egy pontra, ahol az idejét nem akarja olyan dolgokra pazarolni, amik elszomorítanak, vagy fájdalmat okozna, ezért nem akar cinizmust hallani, nem akar szélsőséges kritikát hallani, és elege van az elvárásokból. Egy olyan világban hisz, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett. Mert tényleg csak egy lövésünk van. 

És akkor itt vagyok, a véleménynyilvánítást is két nap alatt fejezem be, mint ahogy a filmet néztük. Utólag azt érzem, kellett egyet aludni közben, különben nagyon nagyon fájt volna benne sokminden.

Úgy érzem, megérdemli a 9/10-et.