2018. jún 17.

1980

írta: Skog
1980

Telik az a rohadt idő, 1980-ban járunk már. Azért így visszatekintve nagyon más idők voltak. Például egy színész lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Neve ma már egy korszakot jelez. Moszkvai Olimpia, ahol a szovjetek Afganisztáni bevonulása miatt nem voltak ott a "nyugati országok". Na itt legalább van némi állandóság, Afganisztánban azóta sincs nyugalom, szemernyi sem.

A filmek terén így visszatekintve viszont nincs nagy meglepetés, itt is már jó sok filmet ismerünk, meglepőnek csak az bizonyul, hogy hamar meglett az 1980-as ötösfogat. Egyedül én birkóztam magammal, a kiválasztás terén.

Ezúttal is az 1980-as IMDB-népszerűségi lista alapján válogattunk. Hát a Ragyogásra egyikünk sem vágyott. A Birodalom visszavág nagy kedvenc volt sokáig, ennek megfelelően jó sokszor láttam, nem vágytunk rá sem. A Kék lagúnához meg nem szívtunk/ittunk eleget. A Változó állapotokat konkrétan nem láttuk és ezen most nem is fogunk változtatni. Airplane, Péntek 13-a. Blues Brothers. Hoppá, álljunk csak meg szólt Cserve és meg is lett az első találatunk. Nálam viszonylag hosszú vívódás után az Átlagemberek nyert az orosz Moszkva nem hisz a könnyeknek című 1980-as legjobb külföldi Oscarral díjjazott filmje ellenében. Nem tudom, tényleg csak hajszállal nyert Robert Redford rendezése. Meglátjuk. :)

Az egyikünk sem látta kategóriában egy nagyon amerikainak hangzó film a Szénbányász Lánya/ Coal Miners Daughter lett a befutó. Így elszaladt melletünk egy pár nem akármilyen film, többek között a Dühöngő bika, az Elefánt Ember, a Végső visszaszámlálás (tinédzser korom egyik abszolút kedvence), a Brubaker, és az Amerikai dzsigoló.

Magyar film kategóriájában én nagyon szerettem volna Szabó István Bizalom című műremekét, de Cserve határozottan a megérzéseire hallgatott és a Színes tintákról álmodom című filmet választotta ki. Szégyen-e vagy sem, én még nem halottam róla. A rendezőt Ranódy Lászlót is meg kellett keresnem a wikipédián, amikor megtaláltam, megnyugodtam, először is, mert például a Pacsirtát ő rendezte, másodszor is akkor amikor leesett, hogy azért ő nagyon nem az a korosztály, akinek ismerősnek kéne lennie számomra. A választott film konkrétan az utolsó rendezése.

Német nyelvű film terén meg nem volt annyira nehéz a választás valahogy ebben az évben nem volt valami  nagy szórás, így az NDK filmművészetére vetünk újabb pillantásokat. Solo Sunny.

Induljon hát a filmes napló gyermekeinknek 1980-as fejezete.

(Szabad)idő keresése filmnézésre:

1980.jpg

 

 

Szólj hozzá