Azon tűnődünk épp az emberrel, hogy ugyanarra a blogra lehet-e egyszerre két helyről belépve ugyanabban az időben írni... úgy néz ki, lehet. :) Ember velem szemben ül, és írja a véleményét a tegnap esti 1980-as magyar filmünkről, a Circus Maximus-ról. Én ist ezt teszem, csak nekem visszatükröződik a napsütés és a hóesés a monitoron, így kicsit lassabban haladok.

Azt olvasom, tavaly augusztusban írtunk utoljára. Hja, azóta volt ez meg az, elköltöztünk, újra raktuk magunk, és most az új évben megújult erőkkel belevetettük magunk 1980-ba. Vagyis vetettük volna, de az eredetileg kiszemelt Színes tintákról álmodom-ot nem bírtuk beszerezni. Azért ha valaki tud hozzá elérhetőséget, azt megköszönöm, mert én belül még nem adtam fel. De most improvizálnunk kellett, így lett a Circus Maximus.

A nézés közben jöttem rá, hogy gyerekként láttam én ezt a filmet már. Jól rá is csodálkoztam, hogy 16-os karikával nyomják. De én szerintem bőven kevesebb voltam, mint tizenhat, amikor láttam, mert az igazságtalan részére emlékszem, meg arra, hogy milyen kevésen múlt, hogy, de a történelmi részét akkor még nem egészen értettem. Hát most igen.

A történet dióhéjban, hogy a II. világháborúban vándorcirkusznak álcázva, a cirkusz vezetője pénzért embereket csempész délre, a horvát partizánokhoz, hogy onnan aztán ki Ámérikába, ki máshová tudjon menekülni a nácik elől. Egy osztrák orvos a lányával, egy zsidó, egy francia talán nyelvész, de már nem emlékszem, egy magyar matematikus, a cirkuszosnő bolondokházából szökött fia, és még páran mások teszik színessé a társaságot. Érdekes, hogy ebben a kiben-bízhatok-kiben-nem milliőben, ami az egész háborús időszakot is körülöleli, itt egy kicsire vágott szeletben kapjuk összesűrítve, hogy a cirkuszosnő, Carlotta, nem is olyan jótündér, a bolond fia sem olyan bolond, a szőke nő sem olyan fedhetetlen, mint gondoljuk. Finom csavarok, hajszálon függő sorsok váltják egymást. Carlotta és a fia életét egész jól megértjük belőle, a magyar matematikus és barátja története is tiszta, de vannak szereplők, akik kidolgozatlanok maradnak, főszereplői a cirkusznak, bonyolítják az életét ennek a mikroközösségnek, de mégis rejtély marad kilétük. Pedig azt gondolom, hogy ha már őket is "bevették a buliba", akkor róluk is érdemes lenne megtudni többet. Kár. A díszes társaság az út során egyre fogyatkozik, és a végén csak négyen zörögnek a kocsin tovább, két ló, két férfi, egy nő és egy gyerek. Pedig az elején még egy medve is a cirkusz "listájához" tartozott.

A filmben olyan arcok és hangok bukkantak fel, amik miatt volt inkább érdekes volt nézni. Antal Imre fiatalon. Pedig meg voltam róla győződve, hogy ő csak a Szeszélyes évszakokat vezette anno. Vagy Páger Antal. Vagy Usztics Mátyás. Pedig őt is én először az Angyalbőrben c. sorozatból ismertem. Vagy a fiatal Reviczky Gábor. Akinek bizony van más arca is mint a balga nevettető. Gobbi Hilda az egy mondatával és orrot fújásával is annyira ott van a filmben.

Azt hiszem, ez a film inkább egy diákcsemege, amiből ötleteket lehet meríteni, de mindenképp érdemes lett volna továbbgondolni, részletesebben kidolgozni.

Nem bánom, hogy megnéztük. Érdekes szelet a filmtörténetből. De azt hiszem ez csak egy 5/10-es.