Az élet nálunk szokásos kacskaringóival, végre visszakacsázhattunk a mi kis filmes vállalásunkhoz.

Naná, hogy nem ment egyszerűen, mármint a visszakanyarodás. Mindenféle apró-cseprő ügyeinkel nem fárasztanék senkit, viszont az már sajnos ide tartozik, hogy az általunk kiválasztott magyar film, Ranódy László alkotása a Színes tintákról álmodom, nem elérhető a számunkra. Így újat választottunk és rövid vacillálás után Radványi Géza Cirkus Maximus című művét választottuk. Talán nem fair így az elején lelőni a poént, hogy hát nem egy Valahol Európában ez a film.

Radványi életműve meglehetősen csapongó, tulajdonképpen teljesen passzol hozzá, ezért feletébb cinkes lenne keretezni az életművét, hogy a Valahol Európábantól a Cirkusz Maximusig, bár kétségtelen nagyon adná magát a hasonlat. Nem azért nem teszem ezt, mert a két mű fajsúlyilag nem mérhető össze, hanem mert szerintem ez így fals lenne. 

A Circus Maximus Radványi utolsó filmje, bár még hat évig él, azért azt vegyük figyelembe, hogy viszonylag idősen (73) rendezte ezt (Clint Eastwood nem ezen a pályán játszik).  Azért az tuti benne volt, hogy ezt a filmet is grandiózusnak tervezte, gondolta. Talán ez a címben szereplő maximus.

A történet tényleg nem bonyolult, egy második világháborús roadmovie. Közép-Kelet Európában a második világháború végén vagyunk, viszonylag pontosan lehet datálni a történetet, mert elhangzik a filmben, hogy a német katonai puccs után vagyunk, de még a nyilasok elött, azaz körülbelül 1944 szeptemberében. Szóval van egy fapados minicirkuszunk ami előadásra indul, azaz leginkább embercsempészetre, összesen 14 ember jön össze, hogy ilyen-olyan háttérrel, szándékkal eljusson a Titoista (?) vagy esetleg olasz/szlovén partizánokhoz. Filmötletnek zseniális, forgatókönyvnek (talán) sem lehetett rossz, de filmnek kifejezetten rossz lett. Hiába a temérdek remek színész és alapvetően korrekt háttér, szinte semmi sem működik benne. Még Margitai Ági tényleg remek alakítása ellenére sem él még a főszereplő Carlotta sem, még az ő alakja is el van rajzolva, nagyolva. Az olyan színész istenek és istennők sem dobnak szinte semmit az összképen mint Major Tamás, Gobbi Hilda, Gábor Miklós és Páger Antal. Volt egy-két szép mondat, volt egy-két szép jelenet, de részemről mindent elmond a filmről, hogy igazán döbbenetesnek a Páger Antal, Major Tamás párosítás volt a filmben, ahol Major egy menekülő öreg zsidót játszik, míg Páger a echte magyar gerinces tudóst, aki végül zsidó barátja helyett hal meg. Páger közel 11 évig élt Argentin emigrációban (Nyilasságaról itt egy cikk) és hazajövetele az akkori kommunista kultúrvezetés nagy sikere volt 1956 augusztusában, hazajövetelében a kommunista Major Tamásnak komoly szerepe volt.

A film számomra legemlékezetesebb pillanata Gobbi Hilda egy(erre kiderült kettő) mondata volt: "Kényelmetlen, de meg lehet szokni. Azt mondják nem sokára hazaengednek minket."

Ennyi.

Meglehet, hogy az alkotó(k) és a színészek miatti elfogultságom mondatja velem: 5/10