Szóval nagy fába vágtuk a fejszénket, mint olvashatjátok. Voltak sorozatok, azokat gyerekek fektetése után egész jól bírtuk, és most kicsit helyre szeretnénk /szeretném/ billenteni a kinematográfiai tudásomat is. És ha már hosszú idő után tévé készülékünk is van, akkor használjuk. Legalább este, amikor a három békésen szuszog az ágyában. Skog meg szegény elfelejtette az imdb-s loginjét, amin mittudoménmennyi filmről leadta a szavazatát. Ezért is gondoltuk, kössük össze a kellemeset a hasznossal, és kezdjük "újra" - de legalább 1977-től mindenképp.

Elkezdtük egy James Bonddal (The spy who loved me). Amiről én a címéről nem is tudtam, hogy James Bond. De amikor elkezdődött, akkor megörültem, mert alapvetően én nagyon szeretem a James Bondokat. Hát ezen meg annyit de annyit kacagtam. Azt viszont el tudom képzelni, hogy abban az időben ez mekkor nagy hit volt - Roger Moor, a sielős egymásra lövöldözős, a harcolós, piff-puff-dirr-durr. A mai technikákhoz, sebességhez képest eléggé elavult, de egy kis szimpátiával még tetszhet is. Én jól szórakoztam rajta, na. (5/10)

Szóval Bud Spencer és Terence Hill kettősét Skog nem vállalta be. Helyette lett Piedone. 1973-ból. Ami a könnyed de avíttas James Bond után nagyon jól esett a lelkemnek, mert nagyon pöpec és hű, és el tudom képzelni, hogy tényleg így volt akkor és ott. És még Bud Spencer is egész jól néz ki benne. Pár pofont már itt is leoszt, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy komolyan csinálja, és el is hiszem neki. (7/10)

Aztán jött a The Duellists. Párbajhősök. Azt hiszem így fordították magyarra. A sztorija nagyon érdekes, a napóleoni háborúk idején két katona évtizedeken át alkalmakat keres arra, hogy párbajozzanak. Persze az ok egy hülyeség, a semmi tipikus esete. De mivel az egyik szeret párbajozni, és erről szól az élete, ezért. Akutális élethelyzetekre emlékezetet, amikor a semmi miatt nem értjük meg egymást hosszú éveken keresztül, és ma már inkább szavakkal háborúzunk, ahelyett, hogy elmennénk egymás mellett és hagynánk a másikat békében. De akkor ez a film sem születik meg. Nem egy gyors film. De nagyon szép díszletekkel és kosztümökkel dolgozik és a képei fantasztikusak. Ha másért nem, a képeiért és forgatási helyszíneiért megéri végignézni. És abszolút érezhető benne Joseph Conrad és Ridley Scott keze is.(7/10)

A magyar film kategóriában egy Makk Károly film lett a 77-es versenyző, méghozzá az Egy erkölcsös éjszaka. Már az eleje egy óriás csemege volt, ahogy sorolja a színészeket. Az ő is játszik benne?, ő is? aztaaa, felkiáltásokkal alig vártuk a filmet. Hát nem egy gyors film ez sem. De nagyon jópofa. A film által lettem a jesszasz és a kissdihand kifelyezésekkel gazdagabb. De valószínű nem fogjuk még egyszer megnézni viszont. (4/10)

(Cet obscur objet du desir, forrás: Google)

És az "idei" utolsó egy Bunuel film. Elnézést a tudatlanságomért, de Bunuelről nem sokat tudok, tudtam. Talán majd a projekt végére műveltebb leszek. Szóval itt van ez a film, a Cet obscur objet du desir, avagy ahogy a férj mondaná A vágy titkozatos tárgya (sic!). Már az elején feltűnt, hogy Conchita szerepéhez négy nevet tüntetnek fel. Amiből mi két színésznőt látunk, felváltva. és gondolkodunk a végéig, hogy miért játszatja több színésznővel. A végén találunk egy magyarázatot. Ami nekünk elfogadható. Mert hát a nő az szeszélyes, és ez a bizonyos Conchita szerintünk még schizofrén is. Viszont ha ez Bunuel, akkor nagyon szeretem. A film közepén már én is olyan ideges voltam, mint a pasas. Sőt Skog is. A tévén közben elkezdett csúszni a hang. Visszaváltottunk laptopra. Azon alig hallottuk. De azt hiszem, elmond mindent az a tény, hogy végigküzdöttük magunk a filmen a technikai nehézségek ellenére. És fontos tanulság számomra, hogy hideg vízzel leönteni valakit még mindig jobb, mint megölni. Ezt elteszem magamnak. (7/10).